Bélteki József és Bélteki Józsefné Trill Margit gyémántlakodalma.


Gyémántlakodalmat tartott Bélteki József és Bélteki Józsefné Trill Margit 2016. december 17-én 60. házassági évfordulójuk alkalmával.

 

Az ünnepelteket és a jelenlévőket köszöntötte a házaspár lánya Gyene Józsefné, köszönetét fejezte ki mindenkinek, hogy megtisztelték jelenlétükkel e jeles alkalmat. Előadta, hogy szülei 60 év alatt jóban, rosszban kitartottak egymás mellett. Két gyermekük, három unokájuk és öt dédunokájuk, valamint a bővebb családjuk is velük osztozott örömükben.

 

Czibere József polgármester köszöntötte az ünnepelteket és a jelen lévőket. Kiemelte, hogy nem véletlen az évforduló gyémántról való elnevezése, hiszen törhetetlen, fénye tökéletes, kevés van belőle, értéke viszont annál nagyobb. Közös életük számvetéseként elmondható, hogy érdemes volt vállalni mindent, érdemes volt szeretni és küzdeni. Gyermekeik, unokáik, dédunokáik előtt ragyogó példaként áll szeretetük és kitartásuk. A polgármester jó egészséget és családjuk körében megélt sok örömet kívánt. Ezt követően emléklappal és virággal köszöntötte az ünnepelteket.

 

Az ünnepeltek egymással szemben állva megszorították egymás kezét, úgy mondták egymás szemébe, hogy megérte az együtt megélt 60 év, melyet követően újra elmondták és megerősítették a házasságkötéskor elmondott esküjüket. A Tyukodi Református Egyházközség lelkipásztora Nagytiszteletű Lakatos Illés Református Lelkész úr áldását adta jubilálókra.

 

 

 

 



Főoldal