Idősek Világnapja 2018

Idősek, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatát tudják maguk mögött.


 

 

2018. október 11-én 15 órai kezdettel került megrendezésre településünkön az Idősek Világnapja alkalmából tartott rendezvény.

 

Rácz Józsefné a Csengeri Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ Tyukodi Tagintézménye, a Tyukodi Idősek Klubja részéről röviden köszöntötte a jelenlévőket.

 

Czibere József polgármester köszöntőjében köszönetét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal jelentek meg az idősek. Elmondta, hogy 1991-ben döntött az ENSZ arról, hogy október 1-jét az Idősek Világnapjává nyilvánítja. Köszöntötte a tyukodi időseket, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatát tudják maguk mögött. Hagyományok, tapasztalat, bölcsesség sokat idézett szavak, mikor az idős emberekről, szüleinkről, nagyszüleinkről beszélünk. Ők azok, akik előttünk járnak az élet nagy országútján, azon az úton, amelyet apáink, nagyapáink, dédapáink és őseink jártak a világ kezdete óta. Tőlük örököltük meg ezt a települést, tőlük tanultuk meg a nyelvet, amellyel szót értünk egymással. Kemény munkával kerestek benne kenyeret, építettek benne hajlékot s neveltek gyerekeket. Amikor eljött az idő, a staféta botot, amit az idősek a szüleiktől kaptak átadták az utánuk következő generációnak, de a bölcsesség megmaradt a szívükben, amit megoszthatnak unokáikkal és dédunokáikkal, hiszen ezek a jótanácsok érnek majd hasznos tettekké. Jó lenne, ha az év minden napján ugyanilyen figyelem és szeretet övezné a szépkorúakat. Nem kell szégyellni a ráncokat, hiszen a ránc az a hely, ahol a mosoly lakozik, ha pedig mosolygós arcúak az idősek, akkor az utánuk következő generációk is boldogabbak.

A hosszú évek alatt végzett becsületes munkáért köszönettel tartoznak az időseknek az utánuk következő generációk. Közösségünk minden lakójának jó egészséget, tartalmas, boldog életet kívánva zárta köszöntőjét a Polgármester.

 

Bélteki Sándorné a Csengeri Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője, köszöntőjében előadta, hogy az intézményben dolgozók szeretette gondolnak az idősekre, nem csak ezen az egy napon, hanem az év minden napján. Az idősek szeretetükkel és bölcsességükkel mindig az utánuk következő generációk rendelkezésére állnak, idős koruk tapasztalatával helyükre tudják tenni a dolgokat. Tudják mi a jó, amit tovább adhatnak és tudják mi a rossz, amit el kell kerülni. A fiatalabb generáció feladata, lehetővé tenni az időseknek az öregkorhoz méltó életet és támaszt nyújtani a pihenés éveiben. Éreztetni kell velük, hogy nincsenek magukra hagyva és fontos részei az életünknek. Szüleink és nagyszüleink mosolya és gondoskodása rengeteg erőt sugároz felénk, a kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra. Köszönetet mondott a példamutatásért és az emberi értékekért, melyeket az utánuk következőkbe csepegtettek. Kérte jó Istent, adjon még sok-sok éveket az időseknek! Szívből kívánt nekik jó egészséget, tartalmas, boldog életet.

 

Nagytiszteletű Lakatos Illés református lelkész köszönetét fejezte ki, hogy a Tyukodon idősellátást végző két szolgálat ismét együtt ünnepelhet.

A biblia a tiszteletre tanít és szent időkről is olvashatunk benne. A szent időket az Isten arra rendeli, hogy neki adjuk oda, így vannak nekünk ünnepeink. Ilyenek a karácsony, húsvét, pünkösd. Ezek mind azt üzenik nekünk, hogy Isten szeret minket, mi pedig tiszteljük Istent, amiből az istentisztelet szavunk is eredeztethető. Az Idősek Világnapja is arról szól, hogy tisztelni kell az időseket és köszönetet kell nekik mondani. Köszönetet kell mondani az előttünk járó nemzedéknek, hogy felépítették ezt a falut, fenntartották, fenntartják az egyházakat. Isten áldását kérte valamennyiük életére.

Az ünnepség folytatásában sztárvendégek szórakoztatták az időseke és meghívottakat, Kiss Gusztáv és nóta énekes társai operett és népdal slágereket adtak elő, nagy sikert aratott műsorukban, melyet Bandika szórakoztató műsora követett.




Főoldal